PILOTINVEST Kft.  |  info [at] pilotinvest.hu  |  +36 70 433 8836  |  Engedélyszám: E/2022/000146, B/2021/002148 | Ügyfélszolgálat címe: 7623 Pécs, Rét utca 4.

 

Felnőttképzést kiegészítő tevékenységek

Felnőttképző intézményünk több, ingyenesen elérhető szolgáltatással áll a résztve rendelkezésére. Igény szerint személyre szóló elhelyezkedési tanácsadást nyújtunk, segítünk a pályaorientációban, pályakorrekcióban, és felmérjük jelentkezőink tudásának aktuális szintjét.

Előzetes tudásszint-felmérés

Az előzetes tudásszint-felmérés célja, hogy pontosan meghatározza a résztvevő korábban megszerzett ismereteit, készségeit és gyakorlati tapasztalatait. Az előzetes tudásszint felmérésének rendszerezett formában bemutatja be a résztvevő számára, hogy hol tart most, melyek tudásának az erős, illetve a gyenge oldalai. Az erre való igényt a résztvevői adatlapon, vagy szóban kell jelezni az oktatásszerezőnek. A felmérés során az oktató vagy a tréner tesztfeladatokon keresztül méri fel a résztvevő elméleti szakmai képességét és készségszintjét. Az eredmény alapján az oktató dönti el, hogy a résztvevő részesülhet-e óraszám-csökkentésben, illetve ezzel együtt a tanfolyami költség csökkentésében. Lehetőséget teremtünk ezzel, már a szakma kiválasztásánál a várható tudásszinthez igazított csoportok összeállítására.

Térítési díj: térítésmentes

Elhelyezkedési tanácsadás

Az elhelyezkedési tanácsadás célja, hogy a résztvevő számára pontosan meghatározzuk azokat az információkat, lehetőségeket, melyeket a hallgató karriercéljainak megvalósítása során elérhet. Az elhelyezkedési tanácsadással célunk, hogy az érintett résztvevő teljes körű információt nyerjen az igénybe vehető munkahelyi pozíciókról. A tanácsadás iránti igényt az tanfolyamfelelős felé kell jelezni. Vázolja a résztvevő számára a megpályázható munkahelyi pozíciókat, a munkakeresési lehetőségeket, segít a szakmai önéletrajz összeállításában, motivációs levél készítésében, tanácsot ad az állásinterjún való részvételhez, különös tekintettel a munkaviszony létesítése, a munkaszerződés, a próbaidő, a munkavégzés szabályai, valamint a munkaviszony megszűnése kérdéskörökben.

Térítési díj: térítésmentes

Pályaorientáció és pályakorrekció

A pályaorientáció és pályakorrekció olyan folyamat, amely segíti a tájékozódást a foglalkozások világában. Általában szakmával még nem rendelkező személyek számára ajánljuk, de igénybe vehetik szakmát váltani szándékozó ügyfeleink is. A pályaorientáció és pályakorrekció folyamatában a résztvevők újabb információkat szereznek a foglalkozásokról, a munkaerő-piaci lehetőségekről, s önismeretét is bővíti. A pályaorientációs, pályakorrekciós tanácsadás és vizsgálat az érdeklődés és motiváció, valamint az adott szakmai területhez kapcsolódó készségek és képességek szintjét vizsgálja.

Térítési díj: térítésmentes